A korai időszakaiban az Ausztriaként ismert területet, a Duna Völgyét útként felhasználó törzsek és seregek foglalták el egymás után - Kelták, Rómaiak, Vandálok, Vizigóthok, Hunok, Avarok és Szlávok. Charlemagne hadvezér egy ilyan térséget hozott létre a Duna Völgyében 803-ban Ostmark néven, és a terület keresztény vallású, illetve elsősorban német befolyású lett.

1278-ra a Habsburgok átvették az irányítást, és a hatalmas dinasztiának egészen az I. Világháborúig sikerült vezetnie Ausztriát. Noha a Habsburgok nem idegenkedtek az erőszak alkalmazásától, előnyben részesítették a kevésbé erőszakos módszereket területük bővítésére és így Ausztria fokozatosan bővült ki az igazságos területvásárlásoknak és politikai házasságoknak köszönhetően. Egy ilyen házasság gyümölcsei a két fiú: az idősebb I. Károly spanyol király, később V. Károly néven a Szent-Római Császárság uralkodója; és a fiatalabb fiú, Ferdinánd, aki az első olyan Habsburg lett, aki Bécsben élt, és kinevezték Ausztria, Magyarország és Csehország uralkodójává. 1556-ban Károlyt leváltották mint császárt, és I. Ferdinándot koronázták meg a helyette. Károly megmaradó birodalmát fia, II. Fülöp, a Habsburg dinasztiát két elkülönülő területre - Spanyolországra és Ausztriára -- osztotta fel.

1571-ben, amikor a császár vallási szabadságot adományozott, az osztrákok nagy többsége áttért a protestáns hitre. 1576-ban az új császár, II. Rudolf, magáévá tette az ellenreformációt, és az ország nagy részét egy kis erőszakkal visszatérítette a katolicizmusra. Az a kísérlet, hogy a katolicizmust rákényszerítsék Európa protestáns területeire, váltotta ki a Harcmincéves Háborút, amely 1618-ban kezdődött el és tönkretette Közép Európát. Végül 1648-ban jött létre a béke a Westphaliai Szerződéssel. Az ország egy részét megszállták, hogy feltartóztathassák a törökök Európába való előrenyomulását. Bécs majdnem kapitulált egy 1683-as török győzelem következtében, de a várost megmentették a keresztény német és lengyel seregek. Az egyesült seregek kiűzték a törököket Európa dél-keleti részére. A török veszély elmúlása felgyorsította a barokk építkezést sok városban, és I. Leopold, a muzikális császár alatt Bécs a zenészek és zeneszerzők fővárosává vált.

1740-ben Mária Terézia került trónra és 40 éven át uralkodott. Ez az időszak általában úgy ismert, mint Ausztria modern álammá fejlődése. Uralkodása alatt a hatalmat központosították, polgári szerkezetet hoztak létre, a hadsereget és a gazdaságot megreformálták és egy közoktatási rendszert vezettek be. A fejlődés azonban megállt, amikor Napóleon megverte Ausztriát Austerlitzben 1805-ben. Az európai konfliktus a Bécsi Kongresszuson került nyugvópontra 1814-15-ben. Ausztriát megbízták a német konföderáció irányításával, de veszteségeket szenvedett az 1848-as forradalmakban és az 1866-os osztrák-porosz háborúban. Ez vezetett 1867-ben az osztrák-magyar duális monarchia létrejöttéhez Ferenc József alatt, és a Bismarck által egyesített német császárságból való kiűzetéshez. A fejlődés időszaka következett, de Ausztria expanziós törekvései a Balkánon, és Bosznia-Hercegovina elfoglalása 1908-ban a császár öccsének meggyilkolásához vezettek Szarajevóban 1914 júniusában. Egy hónappal később Ausztria-Magyarország kinyilvánította a háborút Szerbiával szemben, de az oroszok Szerbia segítségére siettek, és elkezdődött az I. Világháború öldöklése.

A háború lezárásaként létrejött kicsi Osztrák Köztársaság arra kényszerült, hogy elismerje a független Csehszlovákiát, Magyarországot és Jugoszláviát, amelyek Romániával és Bulgáriával együtt korábban Habsburg uralom alatt voltak. Az új köztársaság tönkrement gazdasága vezetett a náci-stílusú politika megerősödéséhez. Ausztria fasizálódása azt jelentette, hogy a német csapatok kis ellenállásba ütköztek, amikor bevonultak 1938-ban és bevonták Ausztriát a Harmadik Birodalomba. Ugyanabban az évben egy osztrák referendum támogatta a bevonást. A viselkedése miatt Ausztria jelentős bombatámadásokat szenvedett el a II. Világháborúban és 1945-re a győztes hatalmak helyreállították az 1937-es határait. Az elfoglaló amerikai, angol, francia és orosz csapatok négy zónára osztották fel, akik egy évtizeden keresztül tartózkodtak ott, mielőtt visszavonultak, megengedve Ausztriának a semlegesség kinyilvánítását.

A háború utáni korszakban Ausztria kemény munkát végzett, hogy legyőzhesse a gazdasági problémáit és szabadkereskedelmi szerződést írt alá az Európai Unióval (EU), (akkoriban EEC) 1972-ben. Eltekintve a korábbi német katonatiszt és ENSZ főtitkár, Kurt Waldheim, Ausztria Elnökévé való megválasztásától 1986-ban, az osztrák politika inkább a konszenzusok, mint a konfliktusok területe volt. A keleti országok összeomlását követő kelet-európai népvándorlás eredményezte a jobboldali bevándorlást ellenző Szabadság Párt létrejöttét az 1980-as évek végén. A mérsékeltek aggodalmát megerősítette a korábbi Jugoszláviából származó menekültek áradata. Az osztrák emberek erőteljesen támogatták az EU-ba való belépést az 1994-es szavazáskor és formálisan 1995 január 1.-én lépett be az Unióba.